Nyomtatás

Lakossági felhívás - Illegális hulladéklerakás

Tisztelt Jászapátiak!

A tavaszi, jó idő beköszöntével ismét megszaporodtak az illegális szemét lerakások a településen és a külterületi utak mentén. A közterület-felügyelet munkatársai a kihelyezett kamerák felvételeit folyamatosan nyomon követik, valamint a hulladékban a cselekményt feltételezhetően megvalósító kilétére utaló bizonyítékok beszerzését követően a Polgármesteri Hivatal munkatársai megteszik a rendőrség irányába a feljelentést köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt.

Tájékoztatom Önöket, hogy az illegális hulladékok elszállításán folyamatosan dolgoznak önkormányzatunk dolgozói, továbbá a mellékelt fényképen látható figyelmeztető táblák kerültek kihelyezésre.

A hulladékszállítást végző Regio-Kom Nonprofit Kft. lakossági tájékoztató formájában összegyűjtötte a lakosság részére a leghasznosabb tudnivalókat a hulladékszállítással és lerakással kapcsolatban, amelyek az alábbiak:

-          A kevert települési hulladék elszállítását a ház elől, a hulladéktároló edényzetben kihelyezve, annak heti rendszerességű ürítésével biztosítjuk. Itt a fizetett mennyiség kerül elszállításra. (120, 240 liter stb.)

Amennyiben kevert települési hulladékból többlet mennyiséget akar valaki kihelyezni, akkor fekete logós zsákot lehet vásárolni és ez elszállításra kerül a heti ürítéskor. (Br.205 Ft/db. magánszemélyeknek, bruttó 230Ft/db gazdasági szervezeteknek) Jellemzően az önkormányzatok vásárolják és tovább adják a lakosoknak. A zsák beszerezhető: Jászapáti Városüzemeltető Kft-nél (5130 Jászapáti, Gyöngyvirág u. 11., Regio-Kom Nonprofit Kft. (5141 Jásztelek, Hrsz: 090/2).

-          Szelektív hulladékszállítás: a Regio-Kom emblémával ellátott zöld zsákban, vagy venyigébe (madzaggal) kötött kihelyezett zöld hulladék havi egy alkalommal, 2020. szeptember és október hónapokban havi 2 alkalommal kerül elszállításra az ingatlan elől. A kihelyezhető mennyiség nincs korlátozva, a cserezsákból szállításonként 4db-ot biztosítunk, mely ingyenes.

-          A Regio-Kom emblémával ellátott sárga zsák havi két alkalommal kerül elszállításra szintén az ingatlan elől. A mennyiség nincs korlátozva, a cserezsákból szállításonként 4db-ot biztosítunk, mely szintén ingyenes.

-          A szelektív hulladékot továbbra is elhelyezhetik a településen található szelektív szigeteken, melyek telítettségtől és kapacitástól függően kerülnek ürítésre.

-          A lomtalanítás a településen évi egy alakalommal térítésmentes, melyre Jászapátin ez évben szeptember 26-án kerül sor. Itt szintén az ingatlanok elől történik az elszállítás, mennyiségi korlátozás nincs, csak a hulladékfajtára vonatkozóan vannak megkötések, melyeket a szórólapon közlünk.

-          Jászapáti lakosai/üdülőingatlan tulajdonosai a szelektíven gyűjtött, illetve a többlet kevert hulladékaikat, vagy a mellékletben feltüntetett hulladékfajtákat a Jásztelki Hulladéklerakóra is beszállíthatják.

-     Jászapáti üdülőövezetében az üdülőingatlanoknál a kommunális hulladékszállítás minden            évben április 01. - szeptember 30. időszakban kerül sor, minden héten hétfői napokon.                                             Az üdülőövezetben szintén a fenti hulladékszállítási rend vonatkozik az ingatlanhasználókra.

A nem megfelelően gyűjtött hulladék nem kerül elszállításra!

A szelektív hulladék szállítására alkalmas sárga és zöld színű hulladékgyűjtő zsákok térítésmentesek!

A Regio-Kom Nonprofit Kft. Hulladéklerakója 2020. június 02. - 2020. október 31. napjáig az alábbi nyitvatartást alkalmazza: Hétfőtől – Péntekig 07 h – 19 h.

A Regio-Kom Nonprofit Kft. Hulladéklerakóján elhelyezhető hulladékok:

A hulladék átadója lehet a Regio-Kom Társulás területén élő természetes személy, illetve annak családtagja, aki:

-          fizeti a hulladékszállítási díjat;

-          nincs fennálló díjtartozása a Közszolgáltatóval szemben, utolsó negyedéves befizetést igazoló szelvényt felmutatja;

-          megfelelő módon igazolja személyazonosságát és lakhelyének címét.

A hulladéklerakón kizárólag a lakosságnál keletkező alábbi típusú és mennyiségű hulladékok kerülnek ingyenesen átvételre:

  • Évente 1 m3 (1000 kg) mennyiségű zöld hulladék (növényi eredetű kerti hulladékok, falevelek, nyesedékek, darabolt gallyak, melyeket zsákokban, vagy kötegelve,                     maximum 1 m hosszúsága darabolva lehet átadni;
  • Évente 2000 kg mennyiségű építési jellegű inert hulladék, amely veszélyes összetevőt nem tartalmaz;
  • Évente 1000 kg lomhulladék, települési szilárd hulladék (nagydarabos hulladék, bútor, textília, stb.);
  • Évente 4 db személygépjármű gumiabroncs és 2 db kerékpár, motorkerékpár gumiabroncs;
  • mennyiségi korlát nélkül leadható a háztartásban szelektíven gyűjthető papír, műanyag, fém (újság, hullámpapír, csomagolópapír, karton, tiszta fólia, műanyag, öblös üvegek - italos, befőttes stb. – egyéb üvegpalack, sörös, üdítős-, konzerves dobozok);
  • Évente 200 kg elektronikai hulladék (tv, telefon, elhasználódott háztartási gép, stb.);
  • Évente 100 kg egyéb veszélyes hulladék (festékek, ragasztók, gyanták, tinták, oldószer maradékok, elemek, akkumulátorok, motor és hajtóműolaj, szennyezett csomagolási hulladék); Tételenként meghatározott mennyiségig.
  • Évente 50 kg használt étolaj.

A fenti tájékoztatóból látható, hogy a jogszabályokat és a környezetet tisztelő lakosok mindenféle hulladék elhelyezésére, mindenkor megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb megoldást.

Jászapáti, 2020. június 8.

                                                                                Koczáné dr. Fehérváry Mária
                                                                                                 aljegyző

illegális hulladék 1

illegális hulladék 2

tábla kihelyezve 2