Nyomtatás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Változás a Jászapáti fiatalok helyben maradásának támogatására kiírt pályázati felhívásban!

2018. április 6-án a Jászapáti Hírmondóban aJászapáti Város Önkormányzata által megjelentetettEFOP-1.2.11-16-2017-00014kódszámú„Jászapáti Fiatalok Helyben Maradásának Támogatására”című pályázat keretében,,Települési Fiatalok Ösztönző Programja középiskolai tanulók, főiskolai vagy egyetemi hallgatók részére”című pályázati felhívásban az alábbi pont változott:

A pályázat benyújtásának határideje:

2018. április 19. 10 óra

 


 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

EFOP-1.2.11-16-2017-00014 azonosítószámú

,,A JÁSZAPÁTI FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA”

című pályázatához

„A jászapáti fiatalok helyben maradásának támogatására” című pályázat alapvető célja az, hogy a településen élő, illetve letelepülni szándékozó fiatalokat képessé tegye a helyi életlehetőségek felismerésére, felkutatására, azok kiaknázására. E képességek birtokában a fiatal generáció tagjai a településen maradjanak, itt alapítsanak családot, hozzanak létre egzisztenciát, vállalkozást.

A pályázat tevékenységéhez kapcsolódó ösztönző rendszer keretében az alábbi pályázat kiírására kerül sor:

I. Célterület: Települési Fiatalok Ösztönző Programja középiskolai tanulók, főiskolai vagy egyetemi hallgatók részére

Célcsoport: 16 – 25 évesek

Ösztöndíjban részesíthetők száma: 6 fő

Az ösztöndíj mértéke 20 000 Ft/fő/hó Az ösztöndíj vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amely havonta kerül átutalásra, hallgató bankszámlájára (Amennyiben nyertes pályázó, szükséges bankszámlát nyitnia)

Ösztöndíj támogatás időtartama: 24 hónap

A pályázaton részt vehet az a tanuló, aki középiskolai, vagy felsőfokú tanulmányait végzi és 2017-2018-as tanév első félévi lezárt bizonyítvánnyal rendelkezik, vagy a tanév első szemeszterét sikeresen elvégezte.

Középiskolás tanulók:

  • A tanulónak állandó bejelentett jászapáti lakóhellyel kell rendelkeznie és az előző félévi tanulmányi átlaga legalább 4,0 (az átlagszámításhoz az alábbi tantárgyak közül 4 tantárgy érdemjegyét kell figyelembe venni a pályázó döntése szerint: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, fizika, kémia, szakmai tárgyak (maximum 2 tárgy.)
  • Példás magatartás, minimum jó szorgalom
  • Eredményes szereplés tanulmányi, kulturális és egyéb versenyeken vagy
  • Iskolai, osztályszintű közösségi tevékenység

Nem pályázhat az a tanuló:

-          akinek a bizonyítványában elégtelen osztályzat szerepel

-          igazolatlan hiányzása meghaladja az 5 órát

-          fegyelmi intézkedés van folyamatban ellene

-          aki az önkormányzat vezető tisztségviselőjének, vagy a képviselő-testület tagjának, PTK szerinti hozzátartozója.

Az ösztöndíjastól elvárás, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa, akár úgy, hogy a településen vállal munkát (amennyiben van számára megfelelő feltételeket nyújtó munkalehetőség), akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítását követő 1 évig, a településen folyó fejlesztési folyamatokban önkéntes munkával, minimum 10 alkalommal részt vesz. Vállalja továbbá a helyi kézműves hagyományok és tevékenységek feltérképezését, tanulmány készítését és a végzett kutatómunka bemutatását.

A pályázó köteles negyedévente beszámolni az általa végzett munkáról, illetve előadást keretén belül bemutatni a helyi kézműves hagyományok és tevékenységekkel kapcsolatos kutatómunkájának eredményét.

Jászapáti Városi Önkormányzat a pályázat nyertesével szerződést köt a fentiekben meghatározott feladatokról.

Az ösztöndíj visszavonását vonhatja maga után:

-          a beszámoló benyújtásának elmulasztása,

-          a tanulmányi átlagjelentős romlása,

Főiskolai, egyetemi hallgatók:

  • A hallgatóknak állandó bejelentett jászapáti lakóhellyel kell rendelkeznie és az előző félévi tanulmányi átlaga főiskolai, vagy egyetemi hallgatók esetén legalább 3,5(az átlagszámításnál figyelembe veendő tantárgyak főiskolások esetén: az adott szemeszterben felvett, félév végén vizsgával záruló tantárgyak).

Nem pályázhat az a tanuló:

-          akinek a félévi indexében elégtelen osztályzat szerepel

-          fegyelmi intézkedés van folyamatban ellene

-          aki az önkormányzat vezető tisztségviselőjének, vagy a képviselő-testület tagjának PTK szerinti hozzátartozója.

Az ösztöndíjastól elvárás, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa, akár úgy, hogy a településen vállal munkát (amennyiben van számára megfelelő feltételeket nyújtó munkalehetőség), akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítását követő 1 évig, a településen folyó fejlesztési folyamatokban önkéntes munkával, minimum 10 alkalommal részt vesz.

Jászapáti Városi Önkormányzat a pályázat nyertesével szerződést köt a fentiekben meghatározott feladatokról.

A pályázathoz csatolni kell:

-          az előző félévi tanulmányi eredményről kiállított hitelesített napló vagy bizonyítvány másolatot, vagy főiskolai, egyetemi hallgatók esetén szemesztert lezáró dokumentumot

-          a tanulói jogviszony igazolását,

-          összeférhetetlenségi nyilatkozatot,

-          nyilatkozatot az 1 főre eső jövedelemről,

-          Adó, illetve Taj kártya másolatát,

-          a tanuló lakcímkártyájának másolatát,

-          pályázati adatlapot,

-          tanulás iránti motiváció felmérést.

A pályázatokat – átruházott hatáskörében eljárva – a Jászapáti Városi Önkormányzat 3 fős bizottsága, az önkormányzat egy fő képviselő testületi tagja, egy fő pedagógus és a szakmai vezető bírálja el.

A pályázati anyagok letölthetők a http://jaszapati.hu/index.php/palyazatok/itemlist/category/104-jaszapati-fiatalok-helyben-maradasanak-tamogatas.htmlweboldalról, illetve igényelhetők személyesen vagy írásban Jászapáti Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (5130 Jászapáti, Dr. Szlovencsák Imre út 2. 10. számú terem.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. április 19. 10:00

A pályázat elbírálása: 2018. április 23.

A pályázók az elbírálást követő 5 napon belül írásban kerülnek értesítésre a pályázat eredményéről.

A pályázat benyújtásának módja:

-          személyesen, zárt borítékban Jászapáti Polgármesteri Hivatal (5130 Jászapáti, Dr. Szlovencsák Imre u. 2) titkárságán. A borítékra ráírandó: EFOP 1.2.11-16-2017-00014 ösztönző rendszer pályázat.

-          levélben, Jászapáti Város Polgármesterének címezve. A borítékra ráírandó: EFOP 1.2.11-16-2017-00014 ösztönző rendszer pályázat.

A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

További információt az alábbi elérhetőségeken kérhetnek:

Farkas Renáta szakmai vezető:06-57/540-100/111 mellék, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kocsis Mariann szakmai asszisztens 06-70/459-2187, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.