A jaszapati.hu weboldal sütiket használ!

A sütiket weboldalunk megfelelő működésének biztosításához, statisztikai adatok begyűjtéséhez és marketing célokból használjuk fel. Tudjon meg többet

Elfogadom

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT HÁTRÁNYOS HELYZETŰ KÖZOKTATÁSI VAGY FELSŐOKTATÁSI TANULÓKNAK, HALLGATÓKNAK

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT HÁTRÁNYOS HELYZETŰ KÖZOKTATÁSI VAGY FELSŐOKTATÁSI TANULÓKNAK, HALLGATÓKNAK

Jászapáti Város Önkormányzata pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00019 azonosítószámú „Humán kapacitások fejlesztése a Jászapáti járásban” projekt keretében.
A Települési Ösztöndíjpályázat alapvető céljai első sorban,
- hogy a tanulók, fiatalok, megszerezhessék a képességeik szerinti, legmagasabb, elérhető iskolai végzettséget,

- hogy a tanulók, fiatalok településhez történő kötődését erősítse.

Az ösztöndíjastól elvárás, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa, akár úgy, hogy a településen vállal munkát (amennyiben van számára megfelelő feltételeket nyújtó munkalehetőség), akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítását követő 3 évig, a településen folyó fejlesztési folyamatokban önkéntesen részt vesz.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság
- Jászapáti állandó lakóhely
- szociálisan hátrányos helyzet
- közoktatási vagy felsőoktatási tanulói/hallgatói jogviszony
- kiskorú esetén a törvényes képviselő által aláírt pályázati adatlap
- egyéb pályázati támogatásban, ösztöndíjban nem részesül (erről nyilatkoznia kell az ösztöndíjra pályázónak)
Előnyt jelent:
- kimagasló tanulmányi eredmény (4.00 felett)

A megítélhető átlagos támogatás összege: 30.000,-Ft/fő/hó
Támogatási időszak: 2019. szeptember 01. - 2020. január 31. (5 hónap)

Az összeg folyósítása folyószámlára történik.
Pályázat benyújtása:
- kizárólag a pályázati adatlapon a szükséges mellékletekkel.
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. szeptember 06.
A pályázat kötelező mellékletei:
- Pályázati adatlap.
- Tanulói/hallgatói jogviszony igazolása.
- Előző félévi tanulmányi eredményről készült hitelesített igazolás. (2018/2019-es tanév 2. félévi)

- Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázó egyéb más forrásból nem részesül ösztöndíjban.
- Igazolás vagy nyilatkozat a hátrányos helyzetről.

Hiányosan vagy határidőn túl benyújtott pályázatok elutasításra kerülnek.

A pályázat benyújtásának módja:
Személyesen, zárt borítékban a Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft-nél (5130 Jászapáti, Dr. Szlovencsák I. út 9.) vagy postai úton (Jászapáti Városi Önkormányzat, 5130 Jászapáti, Dr. Szlovencsák I. út 2.).
A borítékra kérnénk ráírni: „EFOP 3.9.2. ösztöndíj pályázat”.

A pályázat elbírálása:
A pályázatokat 3 fős ad hoc bizottság bírálja el. A benyújtott pályázatok elbírálásának határideje: 2019. szeptember 13. A pályázat elbírálásáról a pályázók az elbírálást követő 5 munkanapon belül tájékoztatást kapnak.
Adatkezelés:
A pályázó pályázata benyújtásával egyidejűleg büntetőjogi felelősséget vállal az általa közölt adatok valóságtartalmáért.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázatot kiíró Jászapáti Városi Önkormányzat nyilvántartásba vegye és a jogosultság ellenőrzése céljából az ösztöndíj időtartama alatt adatait kezelje.

Jászapáti, 2019. augusztus 12.

Jászapáti Város Önkormányzata

 

Közadat kereső


kormanyablak 0


onkorvalasztas2019


 


strand modul 100


palyazatok modul 100
leader modul 100rendeletek modul 100
forum modul 100
ivs modul 100
ITS-modul-100