A jaszapati.hu weboldal sütiket használ!

A sütiket weboldalunk megfelelő működésének biztosításához, statisztikai adatok begyűjtéséhez és marketing célokból használjuk fel. Tudjon meg többet

Elfogadom

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP-1.2.11-16-2017-00014 azonosítószámú ,,A JÁSZAPÁTI FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

EFOP-1.2.11-16-2017-00014 azonosítószámú

,,A JÁSZAPÁTI FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA”

című pályázatához

„A jászapáti fiatalok helyben maradásának támogatására” című pályázat alapvető célja az, hogy a településen élő, illetve letelepülni szándékozó fiatalokat képessé tegye a helyi életlehetőségek felismerésére, felkutatására, azok kiaknázására. E képességek birtokában a fiatal generáció tagjai a településen maradjanak, itt alapítsanak családot, hozzanak létre egzisztenciát, vállalkozást.

A pályázat tevékenységéhez kapcsolódó, felújításra került ingatlanok haszonkölcsönbe vételéhez az alábbi pályázat kiírására kerül sor:

1., Jászapáti, Dósa u. 2. szám alatti lakóépületet haszonkölcsönbe vétele

A lakás helyiségei: konyha, kamra, közlekedő, fürdő + WC, 3 db szoba, előtér

Alapterület összesen:         74,49 m2

 

2., Jászapáti, István király út 11. szám alatti 3-as lakás haszonkölcsönbe vétele

A lakás helyiségei: előtér + konyha, fürdő + WC, 1 db szoba

Alapterület összesen:         42,71 m2

 

A lakások komfortfokozata:            komfortos

Felszereltsége:                                     mosógép, internet elérés, laptop, íróasztal, ágy, szekrény, főző és sütőberendezés, mikrohullámú sütő, mosogató, hűtőszekrény, konyhapult

Bérleti díja:                                         0.00,- Ft/hó

Közüzemi díjak:                 bérlő fizeti, mért fogyasztás szerint

A lakásokra az alábbi személy pályázhat:

A lakások haszonkölcsönbe vételére egyedülálló fiatal (aki a pályázat benyújtásának időpontjában nem éri el a 35. életévét), fiatal házaspár vagy élettársi kapcsolatban élő pár (ha a pályázat benyújtásának időpontjában legalább az egyik fél nem töltötte be a 35. életévét) nyújthat(nak) be pályázatot.

A pályázati lehetőség igénybevételének feltétele, hogy a pályázónak (vagy a család, vagy a pár legalább egyik tagjának) foglalkoztatási jogviszonnyal kell rendelkeznie a településen és vállalnia kell a részvételt a „helyi gazdaságba való bekapcsolódást lehetővé tevő ismeretátadás / helyi ösztönzőrendszer kialakítása és nyújtása a célcsoport (16-35 éves korosztály) számára” tevékenységben, azaz a pályázónak részt kell vennie a projekt által szervezett rendezvényeken, képzéseken. Emellett a pályázónak kötelezően vállalnia kell, hogy a bentlakás ideje alatt közösségi célú önkéntes tevékenységet végez a településen.

Pályázó vállalja, hogy a pályázat elnyerése esetén a lakást legkésőbb 2019. december 2. napjáig életvitelszerűen használatba veszi.

A pályázó max. 2 évig lehet lakója az így megpályázott ingatlannak, de kötelező oda állandó lakcímre bejelentkeznie a beköltözéstől számított 5 napon belül.

Egy személy egy ingatlanra pályázhat.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

-   a pályázó, illetve, ha van házastársának, élettársának nevét (születési nevét), születési helyét, idejét, anyja nevét,

-   a munkáltató igazolását a foglalkoztatási jogviszonyról,

-   jövedelem igazolás a munkáltatótól

-   a munkáltató ajánlását, ha van,

-   a pályázó részletes önéletrajzát,

-   iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolatot,

-   a pályázó által kitöltött és aláírt pályázati adatlapot,

-   jövedelmi és vagyoni viszonyokra vonatkozó nyilatkozat, illetve azokat igazoló dokumentumokat

-   nyilatkozatot a beköltözésről és állandó lakcím létesítéséről

-   adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot.

Az ajánlatot zárt, EFOP 1.2.11-16-2017-00014 számú pályázat – a megpályázott lakás címe” (pl.: Kossuth Lajos út 36. 3. számú lakás)megjelöléssel, feladót és egyéb jelet nem tartalmazó borítékban kell benyújtani a Jászapáti Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Dr. Szlovencsák Imre út 2.) 2019. november 13. napján 16 óráig.

A pályázatok felbontására 2019. november 14. napján 16 óráig kerül sor.

A beadott pályázatokat a soron következő ülésén a Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonkezelői Bizottság megtárgyalja és javaslatot tesz a nyertes pályázó személyére. A javaslatok elfogadásáról a képviselő-testület dönt, melyről írásban értesítjük a pályázót.

Nem jogosult bérlakásra, illetve nem pályázhat az, aki:

- az önkormányzat, illetve konzorciumi partnere(i) vezető tisztségviselője, az önkormányzati képviselő-testület tagja, valamint a fentiek PTK szerinti közeli hozzátartozója,

- korábbi önkormányzati bérlakás bérleti jogviszonya neki felróható okból szűnt meg,

- birtokháborítás révén költözött önkormányzati tulajdonú bérlakásba (önkényes beköltöző),

- önkormányzati tulajdonú bérlakás jogcím nélküli használója,

- Jászapáti városban vagy más településen rendelkezik ingatlanvagyonnal

- valótlan adatok közlésével vagy valós adatok elhallgatásával vagy más módon a bérbeadót megtéveszti és ezzel jogtalan előnyhöz jutna.

A pályázatok elbírálásánál előnybe részesülnek azok, akik:

- a pályázat benyújtásakor 30 éven aluliak,

- egy vagy több gyermeket nevel,

- munkáltatói ajánlással rendelkeznek,

- hiányszakmával rendelkeznek.

A pályázat eredménytelennek nyilvánítási, valamint a pályázat módosításának jogát Jászapáti Városi Önkormányzat fenntartja. Módosítás esetében tájékoztatást ad és felhívja az érdeklődők figyelmét a módosítás tartalmára.

 

További információt az alábbi elérhetőségeken kérhetnek:

A pályázat részletes tartalmi feltételeiről, a pályázati adatlapról személyesen a Polgármesteri Hivatalban lehet érdeklődni (földszint 10. sz. iroda.), illetve letölthető a www.jaszapati.hu/..... weboldalról, valamint telefonon vagy e-mail-en az alábbi elérhetőségeken:

Farkas Renáta szakmai vezető:

06-30/414-6325, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

vagy 06-30/173-4691, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jászapáti, 2019. október 30.

                                               
                                               Farkas Ferenc

                                               polgármester

Közadat kereső


kormanyablak 0


onkorvalasztas2019


 


strand modul 100


palyazatok modul 100
leader modul 100rendeletek modul 100
forum modul 100
ivs modul 100
ITS-modul-100