Nyomtatás

Tisztelt Látogató!

farkas ferencJászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntök minden kedves vendégünket településünk megújult honlapján!

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste városunk hivatalos weblapját.

A következő oldalak megtekintésével kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt bemutassuk településünket, másrészt hasznos és fontos információk, valamint szolgáltatások közzététele révén erősítsük a Polgármesteri Hivatal ügyfélbarát, szolgáltató jellegét.

Látogatása során megismerkedhet településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeivel, kulturális életünkkel. Tájékozódhat Jászapáti közéletéről, elolvashatja az Önkormányzat Képviselő-testületének rendeleteit, határozatait. Megismerheti községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit és egyesületeit, betekintést nyerhet a település oktatási-, kulturális- és sportéletébe, valamint információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről.

Bízom abban, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig a legaktuálisabb képet kapják településünkről, annak életét színesítő rendezvényeiről.

Barangoljon hát továbbra is kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen. Ha pedig sikerült felkelteni érdeklődését, a virtuális kirándulás után kérem, tapasztalja meg Jászapáti Város vendégszeretetét a valóságban is!

Üdvözlettel: Farkas Ferenc

Jászapáti Város polgármestere