
Lengyel testvérvárosi kapcsolat
A lengyelországi Lancut járás településeivel korábban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégiumnak és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fehér Akác Idősek Otthona és Módszertani Intézetének voltak kapcsolatai, melynek keretén belül 2001-ben Lancut járási tanács elnöke járt városunkban, amikor megbeszéléseket folytattunk a testvérvárosi kapcsolat felvételének lehetőségéről. 2001. őszén Andrási Lászlóné jegyző asszony a megyei delegáció tagjaként folytatott előkészítő megbeszéléseket, amely azt eredményezte, hogy képviselő-testületünk döntésének megfelelően 2002. május 3-án aláírtuk a testvárosi megállapodást.
A megállapodás keretein belül 2002-ben a Vágó Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói jártak kint Lengyelországban, ill. ők fogadtak gyerekeket szintén ebben az évben. Ekkor a 2003-2004. éves programot is elfogadták. 2003 augusztusában lengyel gyerekek érkeztek hozzájuk, melyet jövőre ők viszonoztak.
Lengyel és magyar részről is 20-20 fő 12-26 év közötti fiatal és 5-5 fő kísérő vett részt a 2003. július 9. és 14. közötti közös programban. Pályázat témájaként a környezetvédelem és a közösségfejlesztés volt megjelölve. A lengyel fiatalok magyarországi tartózkodását 2004-ben viszonozta egy hasonló létszámú fiatalokból álló delegáció.
A fentieken túl önkormányzatunk delegációja, amely 2004. május 2-4-ig járt testvárosunkban a következőkről állapodott meg:
Keresni kell annak lehetőségét, hogy a térségek gazdasági egységei bemutatkozhassanak. Ennek érdekében néhány fős lengyel delegációt fogadunk a Jász-Expo időszakában, hogy megvizsgálhassák, hogy milyen termékekkel és szolgáltatásokkal érdemes ezen a kiállításon megjelenni, ill. a náluk évente kettő megrendezendő kiállítás valamelyikén vehet majd részt helyi vállalkozás. A kiállításokon való részvétel költségeit mindig a fogadó fél fizetné.
A keretmegállapodás tartalmán belül újabb kapcsolatok kialakítására van lehetőség, mégpedig a hivatalok apparátusának szakmai útjai terén és az énekkarok területén. 2003-ra is kapott meghívást a Városi Vegyeskar, de az idő rövidsége miatt ezt nem tudták elfogadni. Előzetes megbeszélés alapján ezt a következő évben korábban fogják megismételni.
Lengyel barátainkkal folyamatos kapcsolatot tartunk. Ünnepi, kulturális események alkalmával számos találkozóra került sor az elmúlt másfél esztendőben is.
Legutolsó találkozásunk 2012. január 07-én volt, amikor is 7 fős delegációt fogadott városunk. A találkozás okául a boldoggá avatott II. János Pál Pápa tiszteletére celebrált szentmise szolgált.
A Jászapáti Római Katolikus templomban a szentmise alkalmából bemutatásra kerültek Boldog II.János Pál Pápa személyes használati tárgyai is, melyeket lengyel vendégeink hoztak magukkal. További érdekesség,hogy ezen tárgyak Magyarországon először Jászapátin kerültek bemutatásra.
A lengyel testvérváros küldöttségét az alább felsorolt személyek alkották:
Miecyslaw Bizior – Kraczkowa Egyázközség Plébánosa
Kazimierz Golojuch – Lengyel Köztársaság Parlamentjének Képviselője
Roman Potorek – Lancuti Tűzoltó Egyesület Parancsnoka
Stanislaw Panek – Lancuti Járás Képviselő-testületének Elnöke
Jan Bury – II.János Pál nevét viselő Wzrastanie Alapítvány Elnöke
Marta Januszewska - „ VIA „ Katolikus Rádió újságírója
Adam Krzyszton – Lancuti Stárosta( vezető,polgármester)
Jászapáti és Temerin múltbéli és jövőbeli kapcsolata
Temerin Újvidékkel határos,tőle északra Dél-Bácskában,a zsíros bácskai földön fekvő kisváros. Közigazgatásilag hozzá tartozik két kisebb település, Járek és Szöreg. Lakosainak száma megközelíti a 20.000 főt. Ennek 50%-a szerb, 40%-a magyar,10%-a egyéb népcsoporthoz tartozik. A város társadalmi- gazdasági- kulturális élete ma is virágzó. Köszönhető ez a kiváló mezőgazdasági adottságuknak és korábbi ipartelepítéseknek.
Az új önkormányzati vezetés nemzetközi kapcsolatait a Trianoni Békeszerződés által elszakított nemzetrészek egy-egy településével tervezte bővíteni,testvérvárosi kapcsolatok keretében. Így kézenfekvő volt, hogy Délvidék esetében Temerinre esett a választásunk.
Temerin és Jászapáti kapcsolata az 1800-as évekig nyúlik vissza. Ezt -a Temerinben élő-Csorba Béla tanár, költő, néprajzkutató tárta fel kutatásai során. Bizonyítva azt a tényt, hogy Temerin magyar lakosságának elődei többségben a Jászságból, ezen belül elsősorban Jászapátiról származnak. Csorba Béla kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy a ma Temerinben élő Papp, Berki, Virág, Nagy, Pongó, Illés, Juhász, Szilák, Orosz, Árvai, Demeter, Kovács, Jánosi neveket viselők ősei bizonyítottan Jászapátiról származnak.
A Temerinbe költözött magyarok arányán belül a jászságiak és ezen belül a jászapátiak túlsúlyát még néhány érdekes tény is bizonyítja. Miszerint érkezésük után felépült katolikus templomukat csakúgy mint a jászapáti templomot, Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A heti piacuk ugyancsak csütörtöki napon van,mint nálunk. Az ottani magyarok még ma is erős jász tájszólással beszélik a magyar nyelvet. És persze gasztronómiai hasonlóságok is fölfedezhetőek,hiszen a birkapörköltet és a pálinkát ők is nagyon szeretik.
Városunkba 2011 április 29. és 30. között látogatott el a Temerin-i küldöttség,melynek tagjai, Gusztony András polgármester, Csorba Béla tanár, költő, néprajzkutató, Ádám István temerini Tájház igazgatója és Nagy Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke voltak.
Itt tartózkodásuk során megtekintették Jászszentandráson és Jászapátin a katolikus templomokat, a szombati napon pedig Jászberényben a Jász Múzeumot. Kilátogattak a gazdanapokra is.
Rövid itt tartózkodásukat követően 30.-án délután visszaindultak Temerinbe.
Látogatásuk ideje alatt megszületett a két település közötti együttműködési megállapodás, melyet Pócs János illetve Gusztony András írtak alá.
![]() |