A jaszapati.hu weboldal sütiket használ!

A sütiket weboldalunk megfelelő működésének biztosításához, statisztikai adatok begyűjtéséhez és marketing célokból használjuk fel. Tudjon meg többet

Elfogadom

Sajtóközlemény - VJP I.

S a j t ó k ö z l e m é n y
{ A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL}

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Jászapáti járás 3 településén” címen Jászapáti, Jászszentandrás, Jászkisér települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 70 633 332 forint, melyből Jászapáti Városi Önkormányzat 23 544 650 Ft támogatásban részesült. 
„A Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Jászapáti járás 3 településén” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.
A projekt keretében a település teljes térfigyelő rendszerének átfogó megújítása és bővítése valósul meg, amely összesen 23 helyszínt érint. A fejlesztés során 64 darab korszerű kamera kerül telepítésre. A beruházás célja a közbiztonság javítása, a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése, valamint a bűnüldöző szervek munkájának technikai támogatása.
A beruházás kezdete: 2025.08.01.
A beruházás várható befejezése: 2026.06.30.
A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Jászapáti, 2025.október 31.


kormanyablak 0


onkorvalasztas2019Logó
Elbirkep

strand modul 100


palyazatok modul 100

leader modul 100rendeletek modul 100
forum modul 100
ivs modul 100

ITS-modul-100

jaszsagi ivoviz projekt



ipo